Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Bizonyos kutatási területek kiemelt kormányzati finanszírozásával oldaná meg Náray-Szabó Gábor akadémikus, hogy a kutatóknak is megmaradjon a kutatási szabadsága, és a kormányzati versenyképességi szempontok is érvényesüljenek.
Náray-Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár, kémikus szerint a kormányzatnak az egyes területek kiemelésével kellene megoldania a Magyar Tudományos Akadémia kutatási támogatásairól szóló vitát.
A szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn azt mondta, a vita abból alakult ki, hogy a gazdaság szereplői úgy gondolják, a magyar tudomány jobban bekapcsolódhatna a versenyképesség növelésébe. Szerintük olyan távlatos kutatási témákkal kellene foglalkozni, amelyeket később itthon tudnának kamatoztatni azzal, hogy be tudnak kapcsolódni a magyar fejlesztésekbe.
Hozzátette, az is gond, hogy vannak olyan kutatások, amelyek nem annyira sikeresek, a kutatók viszont nem szívesen váltanak témát. Erre lenne megoldás a kiemelés, mert az egyes területek kiemelt támogatásával irányítani tudnák a kutatók érdeklődését és mégis megmaradna a megfelelő szabadság a kutatásban – hangsúlyozta.
(MTI)